Tovább erősítette 2023-ban gazdaságösztönző tevékenységét a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával működő Start Garancia Zrt. Elfogadott beszámolója alapján a társaság kezességállománya az év végére elérte a 310 milliárd forintot. Tavaly 101 milliárd forinttal nőtt a portfólió, amivel több mint 140 milliárd forint összértékű finanszírozás valósult meg a hitel- és kötvénypiacon – közölte a cég.
Németországban járt a Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja. A magyar és német tárgyalópartnerek szerint 2026-ban érdemes felülvizsgálni a 2035-ös szabályozási dátumot a belső égésű motorok uniós tiltása ügyében. Nagy Márton miniszter szerint az elektromos autózás újbóli lendületéhez mielőbb uniós szintű támogatási programmal kell segíteni az ágazatot.
Az Agrár Széchenyi Kártya kibővítéséről döntött a kormány, az erről szóló határozat értelmében a konstrukciók számára 2026-ig további 45 milliárd forintot biztosít, amivel így további 420 milliárd forintnyi hitellel tudja támogatja az ágazatot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mutatta be a friss versenyképességi stratégiát ma délelőtt. Kiemelte, hogy 2030-ra az EU-átlag 90%-át szeretnénk elérni a GDP-ben. Ehhez a magyar gazdaság dualitását kell csökkenteni, ugyanis a külföldi irányítású vállalatok még ma is 2,5-ször hatékonyabbak, mint a hazai vállalatok. Hangsúlyozta, a hazai vállalatokat be kell kapcsolni a termelési láncba, nemzeti bajnokokat kell kinevelni, miközben még több exportképes kisvállalat kell. Fontos cél a kifektetés ösztönzése. Ennek mentén alkották meg a versenyképességi stratégiát.
2014 februárjától a lakosság havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból. Annak érdekében, hogy az állampolgároknak minél szélesebb körben legyen lehetősége élni az ingyenes készpénzfelvétellel, a Nemzetgazdasági Minisztérium módosító indítványt nyújtott be. A javaslat arra irányul, hogy a jövőben a postákon is elérhetővé váljon az ingyenes készpénzfelvétel - derül ki az NGM közleményéből.
270 ezer szerződést mozgatott már meg a lakásbiztosítási kampány, a húsvéti időszakban is van lehetőség a lakásbiztosítások felülvizsgálatára - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. április 1-jétől kivezeti a kormány a betéti kamatsapkát – jelentette be közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az intézkedés a vállalati, pénzügyi intézményi és 20 millió forint feletti lakossági bankbetétekre vonatkozott eddig. Április 1-jével szűnik meg a kkv-hitelek kamatstopja is, így már csak a lakossági jelzáloghiteleknél marad fenn (jelen állás szerint június 30-áig) kötelező korlátozás a kamatokon.
A SZÉP-kártya szabályai értelmében, akiknél több mint egy éve van pénz a számlájukon, évente kétszer, március 20-án és szeptember 20-án 15 százalékos díjat kell fizetniük a fel nem használt összeg után. Éppen ezért érdemes ellenőrizni a kártyákon gyűlő összegeket és elkölteni.
A kormány célja az idén, hogy minél gyorsabban szétossza a vállalkozásoknak az uniós forrásokat. Ebben kiemelt szerep jut a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökségnek (MGFÜ) – mondta hétfőn Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. Az eseményen az MFB és az MGFÜ között stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek.
Élesen kritizálja a Spar Magyarország működését a kormány, azt állítva, hogy a cég csak azért kritizálja a kiskereskedelmi különadót, valamint állítja azt, hogy a lánc kiszorítására tett lépéseket a magyar vezetés, mert nem működik hatékonyan. A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan cáfolja a kiskereskedelmi óriás állításait.
Közleményben reagált a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének Portfolio-n megjelent felvetéseire a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Nem lesznek megszorítások, a fogyasztás biztosan helyre fog állni, ugyanakkor nem realitás az idei 4 százalékos gazdasági növekedés - erről beszélt a VG.hu tudósítása alapján Nagy Márton a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft céljairól szóló keddi sajtóeseményen. A nemzetgazdasági miniszter részéről ez volt az első elismerése annak, hogy a 2024-es költségvetés eredeti makrogazdasági feltételezése már nem tartható.
A lakásbiztosítási kampány jelentős lakossági érdeklődés mellett zajlik, amelyet a piaci szereplők intenzív médiaaktivitása is támogat – értékelte a kampány első harmadának tapasztalatait Nagy Márton minisztériuma. Az eredményeket az NGM és az MNB folyamatosan vizsgálja, szükség esetén pedig további finomhangolással támogatja a kampány céljainak teljesülését – közölték. Tegnap írtunk arról, hogy a kampány első harmadában több mint félmillió online díjszámítás és összesen 40 ezer biztosításkötés történt.
Az utóbbi hetekben számos aggodalom látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a kormány törekvése a fogyasztás helyreállítására rontaná a külső egyensúlyt, az infláció ismételt gyorsulásához vezetne, amihez a korábbi tervekhez képest magasabb költségvetési hiánypálya is hozzájárulhat. A vita során (a kormányzati szándékokat teljes mértékben félreértelmező módon) az is elhangzott, hogy nem lenne helyes a kormányzati gazdaságpolitikának letérnie a beruházás és exportvezérelt növekedési pályáról, ami a 2010-es években látott sikeres felzárkózás hátterét adta, miközben az egyensúlyi mutatók alapvetően rendben voltak. Noha a fogyasztás bővülése elkerülhetetlenül növeli az importot, megkíséreljük árnyalni az egyensúly felborulásával kapcsolatos aggodalmakat, miközben ismét hangsúlyozzuk elköteleződésünket a beruházás- és exportvezérelt növekedés mellett - és ezzel végeredményben azt is bemutatjuk, miért nincs modellváltás, hanem egyszerűen csak egy finomhangolás történik. A fogyasztás visszaesése számos negatív folyamatot okozott, ezért a fogyasztás növekedési fordulata kulcsfontosságú a belföldre termelő cégek termelési és beruházási aktivitásának élénkítéséhez, ami egy rövidtávú ciklikus folyamat, és megteremti az alapjait, hogy visszatérjünk a hosszútávon fenntartható, kiegyensúlyozott, beruházás és export által húzott gazdasági növekedéshez. A megjelent bírálatok ez utóbbit nem veszik figyelembe, összekeverve a kifejezetten rövidtávú, ciklikus elemeket a közép- és hosszútávon továbbra is kívánatos és elérendő fundamentumokkal, ami egyúttal elvezethet az egyensúlyi mutatók javulásához is. A folyamatok megértéséhez röviden vissza kell tekintenünk a 2010-es évek közepéig, és több szempontból is meg kell vizsgálnunk a jelenlegi helyzetet.
Elindult a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének legfrissebb szakasza, amelyben vállalkozások további 15 milliárd forint értékű támogatásra pályázhatnak munkahelyi képzéseik megvalósításához – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Március 1-jével, vagyis a mai nappal kezdetét vette az első lakásbiztosítási kampány Magyarországon. Már most látható, hogy élénkült a verseny a biztosítók között, és jelentős díjcsökkentéssel készültek az ügyfelek megnyerésére. A kampányt útjára indító Nemzetgazdasági Minisztérium és a versenyt felügyelő Magyar Nemzeti Bank ma sajtótájékoztatón adott tájékoztatást az előttünk álló hétről.
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Ő lesz Oroszország új védelmi minisztere.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.